A Tempus Közalapítvány tíz
éves születésnapjára
Megjelent: „Tempus közalapítvány – Tíz éve az európai integrációért”
címmel
a „Tíz éves a Tempus közalapítvány
1996-2006” c. kiadványban
Szerkesztette Györpál Zsuzsanna és Kardos Anita
Tempus Közalapítvány
A Tempus Közalapítvány 2006-ban ünnepli tíz éves születésnapját. Fontos tudnunk: e szervezet nem a semmiből születetett tíz évvel ezelőtt. Elődje, amelynek bázisán 1996-ban megalakult, akkor már több éve sikeresen koordinálta Magyarországon az Európai Uniónak azt a programját, amely a volt szocialista országok felsőoktatási rendszereinek az európai felsőoktatási közösségbe való visszavezetését szolgálta. Többek között e tevékenység sikerét mutatta az, hogy az alapítók e program nevét, a „Tempus”-t adták az új szervezetnek.
Jól emlékszem az új közalapítvány megszületésének a körülményeire. A többi uniós tagjelölt országhoz, sőt a régebbi tagállamok némelyikéhez is hasonlóan kemény viták voltak arról, vajon szabad-e az Unió akkoriban elindult és a csatlakozó országok számára megnyitott új programját, az immár erős közoktatási elemet is tart6almazó „Socrates”-t olyan szervezetre bízni, amely korábban kizárólag a felsőoktatással foglalkozott. Azt gondolom, az akkori döntéshozókat egyértelműen igazolta az idő. Mint ahogy igazolta azokat is, akik a kezdettől fogva azt gondolták, hogy ugyanahhoz a szervezethez kell helyezni a szakmai képzést célzó uniós oktatási programokért is. A most születésnapját ünneplő Tempus Közalapítvány a hazai oktatásügy azon ritka szereplői közé tartozik, amely egyszerre képes figyelni az alapoktatásra, a szakképzésre, a felsőoktatásra és a felnőttképzésre, és ahol – ennek megfelelően – magától értetődővé válhatott az ágazatközi gondolkodás. Az alapítvány kuratóriumának a munkájában kezdettől fogva résztvevő szakértőként nyugodtan mondhatom: a különböző területek egyidejű jelenlétének és a közöttük folyó kommunikációnak óriási pozitív hozadéka van. Az oktatás egyes alágazatai közötti kommunikációs gátakat mindig nehéz áttörni, de ott, ahol mégis sikerül, hamar érzékelni lenne ennek az áldásos hatását.
Nem túlzás azt állítani, hogy a Tempus közalapítvány tíz éve alatt a hazai oktatásügy egyik meghatározó szereplőjévé vált. Ez mindenekelőtt természetesen ahhoz a tágabb feladathoz kapcsolódik, amely annak idején az alapítók számára minden bizonnyal a legfontosabb volt: Magyarország európai uniós felkészülésének és csatlakozásának a támogatása az oktatás területén. A Tempus evékenységének nyomán iskolák százai, tanulók és tanárok ezrei kerültek kapcsolatba azzal a közösséggel, amelynek 2004 májusában válhattunk teljes jogú tagjává. Sok száz azoknak a szakértőknek a száma is, akik a pályázatok elbírálásába bekapcsolódva az elmúlt években megismerhették a közösség oktatási gondolkodását. A Tempus kulcsszerepet játszott a magyar oktatásügy integrációs felkészülésében, és ma is meghatározó a szerepe nemcsak abban, hogy iskoláink és egyetemeink kihasználhassák az uniós tagságból fakadó előnyöket, hanem abban is, hogy Magyarország a közösségi oktatáspolitika és oktatásfejlesztés aktív és konstruktív alakítójává válhasson.
A Tempus funkciója eredetileg alig terjedt túl az uniós forrásokra épülő pályázati pénzek kezelésén és a pályázás megszervezésén. Ugyanakkor a kezdetektől fogva tudni lehetetett, hogy egy olyan szervezetben, amely az uniós oktatási pályázatokat menedzseli, azaz alapvetően technikai feladatokat lát el, benne rejlik egy olyan potenciál, amely messze túlmutat a technikai feladaton. Mindenekelőtt, ez az egyik olyan szervezet, amely Magyarországra behozhatta a projekttervezésnek, az együttműködésnek, a közös forrásszerzésnek és a projektmenedzsmentnek azt a kultúráját, amely ma a fejlett világban általánosan elterjedt, és – ezt érdemes külön hangsúlyozni – amely az oktatási rendszerek belső, nemzeti szintű fejlesztésének és kormányzásának is nélkülözhetetlen elemévé vált. Abban, hogy az oktatás hazai világa megnyílt e kultúra felé, a Közalapítványnak meghatározó szerepe volt. E szervezet munkatársai voltak továbbá az elsők, akik – jóval a csatlakozásunk előtt – folyamatos és napi munkakapcsolatba kerültek az uniós szervekkel, és akiknek munkastílusukat és munkakultúrájukat hozzá kellett igazítaniuk az uniós munkastílushoz és munkakultúrához. A Tempus már a kilencvenes évek második felében, évekkel a csatlakozás előtt, egyfajta uniós sziget vált Magyarországon, ahol hozzá lehetett jutni a közösségi oktatáspolitika alakulásával összefüggő információkhoz, ezekről vitatkozni és beszélgetni lehetett, és ahol feltárulhattak azok a perspektívák, amelyek felől az uniós tagországok nézni saját oktatási rendszerüket és oktatáspolitikájukat. Az uniós oktatási programokkal természetesen nemcsak pénz áramlott be az országba, hanem az a fajta oktatásfejlesztési gondolkodásmód is, amely mögött egy koherens közösségi oktatáspolitika húzódik meg, és amelyet többek között éppen az oktatási programok stratégiai dokumentumai rögzítenek.
Az elmúlt évtizedben a Tempus az oktatási programok és az ezekhez kapcsolódó pályáztatás menedzselését túl sokféle módon segítette Magyarország uniós felkészülését, és segíti – ma is – az oktatás területén az uniós tagságból fakadó feladatok ellátását. A Tempus egyik első olyan – ugyancsak a tíz évvel ezelőtti alapítás előtti időre visszanyúló – kezdeményezése, amely túlmutatott az egyszerű pályázatszervezésen, és amely jelezve a magyar integrációs felkészülés tágabb perspektívában történő támogatását az Alumni for Europe hálózat[1] létrehozása volt. Ebbe az interaktív hálózatba azok közalapítvány által koordinált európai ösztöndíjas képzési programokban részt vett diákok, fiatal diplomások kapcsolódhattak be, akik e programok keretében legalább 3 hónapot külföldön töltöttek. A kilencvenes évek elejétől kezdve e fiatalokra úgy lehetett, mint akikre fontos feladatok várhatnak a majdan uniós taggá váló Magyarország gazdasági és társadalmi életében.
De gondolhatunk arra a szerepre is, amelyet a a Tempus legutóbbi években a strukturális alapok fogadására történő felkészülés területén játszott. Oktatásügyi vezetők és szakértők sokasága jutott hozzá a Tempus által szervezett tanfolyamokon a strukturális alapokkal kapcsolatos releváns tudáshoz és ily módon váltak képessé arra, hogy az uniós csatlakozást követően saját intézményüket vagy szűkebb közösségüket maguk tegyék képessé olyan programtervek megalkotására és megvalósítására, amelyeket közösségi támogatásokból valósíthatnak meg. Vagy gondoljunk azoknak a konferenciáknak a sorozatára, amelyek ugyancsak az elmúlt években lehetővé tették a hazai oktatási szereplők számára azt, hogy megismerjék a közösségi oktatási törekvéseit és ezekkel kapcsolatban véleményt alkothassanak. E funkciót részben azok a rendezvények is szolgálták, amelyeket az egyes oktatási programok közvetlen promóciója érdekében kezdeményeztek, de ezek mellett a Tempus több alkalommal szervezett olyan programokat és tevékenységeket is, amelyek az unió átfogó oktatási törekvéseihez kapcsolódtak, így például a Lisszaboni Folyamathoz vagy a Bologna Folyamathoz.
Korábban utaltam arra, hogy a Tempus, előzményekkel együtt több, mint tíz éves működésének egyik nagy hozadéka a korszerű projekttervezési és menedzselési kultúra behozatala és elterjesztése a magyar oktatásügyben. Érdemes ehhez hozzátenni: e kultúrát a Közalapítvány többek között saját szervezetén és saját működésének a megszervezésén keresztül honosította meg. Azok, akik az elmúlt évtized folyamán nyomon követhették e szervezet működését, és a feladatok gyors bővülését kísérő belső szervezeti és működési átalakításokat, bámulattal láthatták nemcsak e szervezet menedzsment teljesítményét, de tanulásra és alkalmazkodásra való képességét. A Tempus a magyar oktatásügy egyik első olyan tanuló szervezete lett, amely képes arra, hogy működés biztonságát és kiszámíthatóságát ötvözze a változásra való képességgel, és amelyben szinte tapintható módon jelen van az, amit szervezeti intelligenciának is szoktunk hívni. A korszerű vezetési és szervezési technikák alkalmazásával – mint amilyen a mátrix-menedzsment vagy a tudásmenedzsment – a feladatok komplexitásának robbanásszerű növekedése és ezek mennyiségi bővülése ellenére a szervezet mindig képes maradt a megbízható működésre és a minőség folyamatos biztosítására.
Nem meglepő, hogy az a fajta szakértelem és munkakultúra, amely az európai oktatási programok magyarországi szervezése során halmozódott fel a Tempus Közalapítványban, vonzóvá tette ezt a szervezetet olyan hazai fejlesztési programok számára is, amelyek közvetlenül nem kapcsolhatóak az Európai Unióhoz, és nincs (vagy csak közvetett módon van) nemzetközi vonatkozásuk. Így lett a Közalapítvány – pontosabban már annak elődje – a közép-európai egyetemközi együttműködési program, a CEEPUS gazdája, és így lett az elmúlt években olyan hazai programok koordinálója, mint az idegennyelv-tanulás fejlesztését szolgáló „Világ-Nyelv” vagy a hátrányos helyzetű tanulók támogatását szolgáló „Útravaló”. A Tempus közalapítványt az uniós pályázati rendszerek menedzselésében szerzett tapasztalatai – és az a képessége, hogy megfeleljen ezek magas szintű minőségi követelményeinek – teszi vonzóvá minden olyan kezdeményezés számára, amely pályázati úton kíván erőforrásokat elosztani.
Fontos megemlíteni: az alapítvány számára ez akár csapdahelyzetet is rejtegethet, amelyről – akkor, amikor a tízedik születésnaphoz kapcsolódva mérleg készül a múltról és megfogalmazódnak a „merre tovább” kérdései – érdemes elgondolkodni akkor, amikor. A pályáztatások lebonyolításában mutatott sikeresség vonzó kísértést jelent mind a szervezet, mind azon döntéshozók számára, akik abban a helyzetben vannak, hogy meghatározhatják a szervezet feladatait és alakíthatják rendelkezésére bocsátott erőforrásokat. Felvetődik azonban kérdés: vajon hol húzódik meg a határvonal egyfelől a hatékony pályáztató szervezet szerepe, másfelől a magyar oktatásügy nemzetközi integrációjának a szolgálatát jelentő szerep között. Abban a korban, amikor az oktatás fejlődését egyre inkább meghatározzák a globális és regionális nemzetközi hatások, és amikor a nemzetköziesedés folyamata már nemcsak a felsőoktatást és szakképzést érte el, hanem az általános alapoktatást is, hallatlan mértékben felértékelődnek azok az oktatásügyi a szereplők, amelyek közvetítői és szűrői tudnak lenni a nemzetköziesedés folyamatának. Számos országban léteznek olyan szervezetek, amelyek az oktatási területen kulcsszerepet játszanak a nemzetközi együttműködési feladatok szervezésében, elősegítve a tág értelemben vett oktatási technológiák és javak importját és exportját, és hozzájárulva a nemzeti oktatási rendszerek minőségének és versenyképességének az erősítéséhez. Az ilyen szervezetek gyakran aktívan szerepet vállalnak a fejlődő országok felé irányuló támogatási programok szervezésében is (egy fejlett nemzetközi közösség tagjaként e területen a jövőben Magyarországnak is a korábbiaknál jóval aktívabb szerepet kell játszania).
Nem kétséges, hogy a Tempus Közalapítvány rendelkezik azzal a potenciállal, hogy a magyar oktatásügy nemzetközi integrációjának egyik legfontosabb támogató szervezetévé váljon. E tekintetben is nagy jelentősége van annak, hogy protfóliójában ott van mindegyik oktatási alágazat, hiszen – ahogy az eddigi tapasztalatok jól mutatják – az egyik területen szerzett tapasztalatok könnyen átvihetőek a másik területre. Fontos tartalékot jelent a Közalapítvány számára az, hogy tagja annak az európai konzorciumnak (Academic Co-operation Association - ACA)[2], amely éppen azokat a nemzetközi együttműködési feladatok szervezéséért felelős nemzeti szervezeteket fogja össze, amelyekről korábban szó volt. Annak azonban, hogy, hogy a Tempus Közalapítvány ezen a területen valóban kulcsszereplővé váljék, van néhány fontos feltétele. A legfontosabbnak azt tartom, hogy legyen az alapítónak – a Magyar Köztársaság Kormányának – olyan stratégiája, amely megpróbálja megfogalmazni azokat a kihívásokat, amelyek egy olyan korban érik a magyarországi oktatást, amelyre egyre intenzívebb nemzetközi kommunikáció, és az oktatási javak egyre gyorsuló nemzetközi áramlása – beleértve ebbe a velük való kereskedelmet is – jellemző, és amely megpróbál e kihívásokra konkrét válaszokat megfogalmazni. Egy ilyen stratégia nyilván kijelölné a Tempus közalapítvány helyét is, építve mindazokra a tapasztalatokra és arra a felhalmozott tudásra, amelyekre ez a szervezet az elmúlt évtizedben szert tett.
A Tempus Közalapítvány a magyar oktatásügy sikertörténeteinek egyike. A tíz éves évforduló alkalmat adhat arra, hogy ezt a történetet jobban megismertessük azokkal, akik ez idáig nem kerültek kapcsolatba ezzel a szervezettel, vagy akik munkájának csak egy-egy apró szeletét ismerhették meg. Fontos hangsúlyozni: még mindig ők alkotják a magyar oktatás világának nagy többségét. Azt remélem, az évfordulós figyelem hatására egyre többen ismerik meg alaposabban ezt a szervezetet, beleértve ebbe nemcsak a pályázó intézményeket és személyeket, hanem azokat a döntéshozókat is, akik meghatározzák e közalapítvány jövőjét. Boldog születésnapot és további sikereket kívánok a Tempusnak!
Halász Gábor
Tempus Közalapítvány kuratóriumának tagja